Egész évben várjuk vendégházunkba az aktív pihenésre vágyókat, turistákat, családokat, hiszen nyáron a ház hűvössége, télen a kemence melege teszi kellemessé az itt tartózkodást.
A házban egyszerre 8 fő kényelmes elhelyezése biztosított. . A vendégház körüli tágas udvarban lévő öreg gyümölcsfák kellemes árnyékot adnak még nagy melegben is. Hinta, homokozó, tűzrakóhely várja a kicsiket és nagyokat. Kerti kemencében a háziak készítenek kenyérlángost, pogácsát, kenyeret előzetes egyeztetés alapján
A vendégházban 1 kétágyas és 2 háromágyas szoba várja a pihenni vágyókat és a túrázókat. A felszerelt konyha és fürdőszoba mellett a verandán lehet étkezni, beszélgetni, borozgatni. Étkezés igény esetén megoldható.
A vendégház vasúton és közúton egyaránt jól megközelíthető: vasúton, a Vác-Balassagyarmat vasútvonalon Drégelypalánk megállóhelyen leszállva, az állomással párhuzamos utcában.
közúton a 2.sz. főútról Drégelypalánknál letérve a Honti utcán végig a vasúti síneken keresztül, balra az első utca a Vasút utca
Az alábbi programok szervezését és igény szerinti lebonyolítását vállaljuk:
gyalogos és kerékpáros túrák, vezetéssel, kerékpárkölcsönzéssel
természetismereti túrák szakvezetéssel
bérvadászati lehetőség a helyi nagyvadas vadászterületeken
horgászati lehetőség az Ipoly utolsó érintetlen szakaszán
szabadtéri sportolási lehetőségek
kemencében készült ételek
Kedvezmények: 0-3 évig kiságyban ingyenes, 3-14 évig 2000Ft/fő/éj. Üdülési csekket elfogadunk.
Ajánlatot kérek » Lefoglalom »
| 0-3 évig ingyenes 3-14 évig 2000Ft/fő/éj 1 éjszakás foglalásnál 500Ft felár Fűtési szezonban 1000Ft/ház/nap fűtési díjat számítunk. | 2 500 Ft /1fő /1éj
ajánlatot kérek lefoglalom |
175 pont |
| Nyitvatartás: | egész évben |
Vendégkönyv
A környéke.hu egy országos lefedettséggel rendelkező információs rendszer, melynek segítségével megtervezhető egy színvonalas hazai nyaralás, kirándulás, hosszú-hétvége.
A rendszer tartalmát teljes mértékben a rendszer használói alakítják (természetesen némi moderálással). A mindenki által szerkesztett tartalomból útitervek készíthetők, illetve mások által készített útitervek kereshetők, kinyomtathatók.